Magyarországon tartózkodó észak-koreaiak az 1950-es években
Bevezetés
Magyarország és a Koreai-félsziget kapcsolatai az Osztrák-Magyar Monarchia időszakáig vezethetők vissza, bár ezek a kapcsolatok még nem igazán rendelkeztek különösebb tartalommal. Tényleges kapcsolatfelvételre csak az első világháború után az ideológiai azonosság jegyében került sor Magyarország és a megosztásra került Koreai-félsziget északi része között. Az 1950-ben kirobbant koreai háborúban betöltött magyar szerep is jól ismert: hazánk egy hadikórházzal támogatta a sebesültek ellátását a KNDK területén, továbbá 1951-től kezdődően több száz észak-koreai hadiárvát és vendégdiákot fogadott örökbe. Az 1950-es évek első felében ráadásul valóságos Korea-kultusz söpört végig a közép- és kelet-európai országokon: a háború generálta érdeklődés hatására ebben az időszakban váltak ismertté az ötezer éves történelemmel rendelkező félsziget első számú kulturális szimbólumai.[1] A magyar lakosság ekkor találkozott először a távol-keleti kultúrkörből érkezőkkel. Csaknem ezer koreai fiatal érkezett Magyarországra. Az 1950-es években először fordult elő, hogy egy ekkora létszámú távol-keleti közösség került Magyarországra, amelynek tagjai éveken keresztül itt tartózkodtak.[2]A két ország közötti kapcsolatra azonban komoly hatást gyakorolt az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc. A phenjani kormány ugyanis attól tartott, hogy a budapesti eseményekről példát véve az észak-koreaiak is fellázadnak a hatalom ellen. Ezért az ottani vezetés azonnal hazarendelte a Magyarországon tanuló diákok többségét.[3]
A dolgozatom célja, hogy bemutassa az észak-koreaiakat az 1950-es évekbeli Magyarországon, valamint a fiatal koreaiak szerepét az 1956-os forradalomban, hiszen számos történet szól arról, hogy a diákok harci tapasztalataikkal segítették a felkelőket. A téma maga meglehetősen alulkutatott, elég kevesen foglalkoztak eddig azzal, hogy milyen is volt a koreaiak élete Magyarországon az 1950-es években. Csoma Mózes egyike volt azon keveseknek, akik elég komolyan kutatták ezt a témát. Csoma több könyvet is írt a Magyarországon tartózkodó észak-koreaiakról, amelyek közül, a Koreaiak Magyarországon az 1950-es években és a Korea és Magyarország 1956-ban: „az Urálban találkozunk!” címet viselő műveket használom fel.
A kapcsolat eredete
Ahhoz, hogy a magyarországi észak-koreaiakról, valamint az 1956-os forradalomban betöltött szerepükről beszélhessünk, fontos megismernünk az észak-koreai és magyar kapcsolatok eredetét. Ahogyan azt fentebb is említettem, a tényleges kapcsolat az első világháború után alakult ki a két ország között. A koreai háború kitörése után a szocialista országok igyekeztek támogatni az észak-koreai államot. A többi szocialista országhoz hasonlóan Magyarországon is nagyarányú szolidaritási mozgalom indult a KNDK megsegítésére.[4] A magyar kormány egy hadikórház felépítését és orvosok kiküldetését határozta el. Az első orvos-egészségügyi csoport 1950. július 20-án indult el a Távol-Keletre. Emellett sor került számtalan szeretetcsomag küldésére is.[5] A Magyar Nők Demokratikus Szövetsége komoly propaganda tevékenységet folytatott a háborús körülmények között állandó életveszélyben lévő koreai gyermekek megsegítésére. Ennek részeként a többi kelet- európai szocialista országhoz hasonlóan Magyarország is vállalta, hogy a háborús események idejére több száz koreai gyermeket fogad be. 1951 novemberétől kétszáz észak-koreai hadiárva érkezett Budapestre, akiket a Szabadság hegyen lévő erdei iskolában helyeztek el, majd az intézmény rövidesen a Kim Ir Szen Iskola nevet vette fel. A diákok tanmenetét a hazai tankönyvek alapján a koreai oktatók állították össze.[6] 1952-ben a magyar kormány úgy döntött, hogy az iskolát az új tanévtől kezdődően már csak diákotthon jelleggel fogják fenntartani, a tanulókat pedig szétosztják a környező általános iskolák és gimnáziumok osztályait között.[7] Ez komoly kihívást jelentett a Magyar Kormány számára, és a Közoktatásügyi Minisztérium 1952 őszén komoly aggodalmakkal tekintett a koreai oktatók által összeállított tanmenet szerinti iskolából kikerülő észak-koreai hadiárvákra. Kérdéses volt ugyanis, hogy a tanulók tudnak-e majd alkalmazkodni a magyar általános iskolák és gimnáziumok tanmenetéhez. Ennek értelmében jogosan merül fel, hogy sikerült-e valamennyire beilleszkedniük a koreai diákoknak, egy teljesen új és kihívásokkal teli környezetbe.A koreai fiatalok beilleszkedése
Az aggodalom feleslegesnek bizonyult, ugyanis kijelenthető, hogy az általános iskolákban és gimnáziumokban szétosztott észak-koreai tanulók viszonylag gyorsan beilleszkedtek.[8] A beilleszkedés során persze jócskán adódtak konfliktusok is, sőt olykor a diákok viselkedése a budapesti észak-koreai követség munkatársaiban is aggodalmat keltett.[9] Az egyetemista és főiskolás ösztöndíjasokkal kapcsolatosan konfliktusok kevésbé fordultak elő, az ő beilleszkedésük sokkal zökkenőmentesebb volt, nehézséget inkább a nyelvi korlátok jelentettek. [10]Az 1956-os év
Az 1956-os esztendő kezdetén a társadalom elfojtott feszültségei a mindennapi élet szinte minden területén megnyilvánultak, így az észak-koreai diákok és magyar társaik viszonyában is. Magyarország ekkor már hatodik éve fogadott rendszeresen koreai diákokat. A feszültségeket tovább fokozta a két nemzet diákjai között az is, hogy az idő előrehaladtával az évtized első felére jellemző koreai kultusz igencsak megkopott.[11]Az atrocitások ellenére 1956 márciusára már több mint háromszáz koreai egyetemista és ötszáz középiskolás tanult Magyarországon, valamint voltak még általános iskolás diákok is, így mindössze csaknem ezer koreai tanulhatott hazánkban. Ez a szám magasnak tűnik ugyan, de a környező szocialista országokkal összehasonlítva alacsonynak tekinthető. A Magyar Országos Levéltárban őrzött dokumentumok tanúsága szerint a koreai diákok éveken keresztül tartó magyarországi taníttatása komoly költségekkel járt. A fentiek alapján a Külügyminisztérium arról tájékoztatta a phenjani magyar nagykövetséget, hogy foglalkozni kell azzal a gondolattal, hogy az 1957-es évtől kezdve meg fognak változni az ösztöndíjasok fogadási feltételei. A KNDK budapesti nagykövetségének tanácsosa ezzel párhuzamosan közölte a Külügyminisztériummal, hogy 1957-től már csak kis számú ösztöndíjas diákot terveznek Magyarországra küldeni.[12] Ekkor még nem is sejtették, hogy 1956 második fele sorsdöntő lesz a két ország viszonyát tekintve.
A magyar forradalom és a koreai diákok
A kétoldalú és meglehetősen jó kapcsolatot maga az 1956-os forradalom kitörése árnyékolta be, amelyre az északi vezetés elég erőteljesen reagált.A legnagyobb probléma, amely a kapcsolat romlásának katalizátora is volt az nem más, mint, hogy elterjedt az a hír, miszerint az észak-koreai diákok közül többen is az 1956-os forradalmárok mellé álltak. A rendelkezésre álló információkat egybevetve ma már biztosan kijelenthető, hogy az észak-koreai diákok segítették a felkelők küzdelmét.[13] Az 1950-53-as koreai háború harcaiban szerzett szakértelmük kifejezetten nagy segítség volt a magyar felkelők számára, hiszen a magyarok közül legtöbben még fegyvert fogni sem tudtak akkoriban.
A forradalom óriási kiterjedésű volt vidéken, illetve több budapesti helyszínen is folytak a fegyveres harcok a szovjet katonák ellen. Csoma könyveiben a harc helyszínei közül többet is kiemel, bemutatva, hogy az észak-koreai diákoknak több helyen is fontos szerepe volt az 1956-os forradalomban.
A Széna téren lezajlott összecsapásokkal kapcsolatosan Csoma szerint több forrás is említést tesz a felkelők mellett felbukkant észak-koreai diákokról. A résztvevők beszámolói szerint a koreai diákok rendszeresen meleg ételt vittek a harcosoknak. A Széna téren felbukkanó koreai diákok egy része vélhetően a közeli magyar gimnázium tanulója volt.[14]
A másik fontosabb helyszín, amelyről a szerző említést tesz, és ahol észak-koreaiak is harcoltak, az a Tűzoltó utcai hadszíntér. Maga a helyszín azért is érdekes, mert a koreai diákok itteni harcban való részvétele csak 1992-ben derült, ki, amikor Tankó Tibor vezérőrnagy egyik ünnepi beszédében beszámolt, arról, hogy a Tűzoltó utcában észak-koreai diákok is részt vettek a küzdelemben. Beszámolójából kiderült, hogy a Tűzoltó utcai egységhez csatlakozott koreaiak átlagéletkora huszonnégy-huszonhat év volt, s a lőfegyverek használata mellett a kézigránát és a benzines palack eldobására tanították a felkelőket. Részvételüket az is motiválta, hogy 1956. október 25-én a pesti utcákon elterjedt annak a híre, hogy az átállt szovjet katonák menedékjogot, sőt magyar állampolgárságot kapnak. A koreaiak úgy értelmezték, hogy ez az ajánlat rájuk is érvényes.[15]
Ahogyan azt már említettem, a phenjani vezetés rendkívül negatívan reagált a Magyarországról érkező hírekre és az észak-koreai diákok harcokban való részvételére. 1956 októberének végén a budapesti példa ragadóssá válásától tartó északi vezetés végül radikális döntésre szánta el magát: a Magyarországon tanuló koreai diákok nagy részét hazaszállítják. Ez a lépés az észak-koreai vezetők félelmét tükrözi, akik mindenáron meg akarták akadályozni azt, hogy a magyar eseményekhez hasonló történjen északon is.
A koreai diákok hazaszállítása
A KNDK sürgetésének ellenére a koreai diákok hazaszállítása igen komoly akadályokba ütközött, hiszen a Magyarországon tartózkodó koreai diákok túlnyomó többsége maradni akart. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, miszerint az év utolsó hónapjában egyetemi oktatók és iskolaigazgatók tucatjai küldtek kérvényeket a KNDK budapesti nagykövetségének, amelyben észak-koreai tanítványaink magyarországi tartózkodásának meghosszabbítását kérték. A Magyar Országos Levéltárban őrzött külügyi jelentések szerint a magyar hatóságok is jobban örültek volna, ha nem kerül sor a koreai diákok hirtelen hazaszállítására. Sőt maguk a koreai diákok is attól tartottak, hogy hazatérésük után a KNDK-ban megbízhatatlannak fogják őket tartani. Az észak-koreai hatóságok végül úgy döntöttek, hogy hétszáztizenöt diák utazik vissza azonnal a KNDK-ba, de huszonöt egyetemi hallgató és nyolcvankilenc utolsó éves technikumi tanuló még befejezheti tanulmányait.[16] Vajon mi történhetett az északra visszatérő diákokkal?A szerző kiemeli, hogy a hazaszállított több száz diák további sorsáról csupán információtöredékek állnak rendelkezésre. A külügyi jelentések szerint 1957 elejétől sok Magyarországon tanult észak-koreai diák kereste fel a phenjani magyar nagykövetséget. A hazatért hallgatóknak ugyanis nem kevés nehézséggel kellett szembesülniük. Többen arról panaszkodtak, hogy a helyi körülmények között nem tudják befejezni tanulmányaikat. Mások arról számoltak be, hogy a szakmájukhoz szükséges koreai kifejezéseket egyáltalán nem ismerik, csak a magyar szakszavakat tudják.[17]
Összegzés
Észak-Korea és Magyarország kapcsolata az első világháború lezárása után alakult ki igazán. A magyarok szocialista ország révén szolidaritásukat kifejezve támogatták északot a koreai háború idején. Kórházakat alapítottak, orvoscsoportokat küldtek a háború helyszínére. Eközben az országba több száz észak-koreai hadiárva érkezett. A magyarok igyekeztek mindenben segíteni nekik Magyarországon is: iskolát alapítottak és ösztöndíjas diákokat is fogadtak a KNDK-ból az 1950-es években.Az 1956-os forradalom idején számos észak-koreai segítette a felkelőket, azonban a phenjani vezetés attól tartva, hogy hasonló történik északon is hazarendelte a diákokat. A diákok hazatérve rengeteg nehézségbe ütköztek többek között a nem megfelelő felszereltség, az idegen környezet és az addigi tanulmányaik miatt is.
A fentiek alapján elmondható, hogy Magyarország és Észak-Korea kapcsolata ékes példája annak, hogy hogyan hidegülhet el két egymáshoz elég közel álló nemzet egymástól. Csoma könyvei és kutatásai alapján, úgy gondolom, hogy a két ország kapcsolata amilyen hirtelen indult be, olyan hirtelen is ért véget. Az északi vezetés reakciója a magyarországi történésekre eléggé elhamarkodottnak tűnik, hiszen saját polgáraik taníttatását szakították félbe, azért, mert attól tartottak északot is eléri a forradalmi láz. Az északiak félelme sokkal nagyobban bizonyult, ahhoz, hogy a nemzetük jövőjének alapjául szolgáló diákok fejlődését tartsák szem előtt.
[1] Csoma 9.
[2] Csoma 9.
[3] Csoma 9-10.
[4] Csoma 15.
[5] Csoma 16-17.
[6] Csoma 21.
[7] Csoma 24.
[8] Csoma 31.
[9] Csoma 33.
[10] Csoma 35.
[11] Csoma 41.
[12] Csoma 41-43.
[13] Csoma 50.
[14] Csoma 57.
[15] Csoma 58-60.
[16] Csoma 68-69.
[17] Csoma 104.
Irodalomjegyzék
Csoma, Mózes. Koreaiak Magyarországon az 1950-es években. Könyvpont Kiadó : L’Harmattan Kiadó́, 2012.
Csoma, Mózes. Korea és Magyarország 1956-ban: „az Urálban találkozunk!” L’Harmattan, 2016.
Irodalomjegyzék
Csoma, Mózes. Koreaiak Magyarországon az 1950-es években. Könyvpont Kiadó : L’Harmattan Kiadó́, 2012.Csoma, Mózes. Korea és Magyarország 1956-ban: „az Urálban találkozunk!” L’Harmattan, 2016.